Méteráru, rövidáru üzletek, textil kereskedések Budapesten

Nagyobb térkép

Kis Brammer Méteráru / Nemes textília

Cím: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 23.
Kapcsolattartó: Nyíri Andrea
Kapcsolattartó mobiltelefon: 06 30 328-1108
Telefon: 06 1 269-0291
Mobil: 06 30 478-2845
Web: http://kisbrammer.hu/

 

Textil üzletünk története

A Kis Brammer méteráru olyan textil kereskedelmi hagyományokat követ, amelynek megteremtője Brammer Ödön volt az 1920-as években. 1927-ben nyitotta meg üzletét a belvásorban a Petőfi Sándor utca és Régiposta utca sarkán. Vevői között tudhatta a felső arisztokráciát, valamint a polgári társadalom krémjét. A kiszolgálás a hagyományos értékesítés fellegvára volt, ahol vevőcentrikusság határozta meg a tulajdonos, a mesterek és az inasok életét. A vevőket patinás környezetben hellyel kínálták, majd megkezdődött az eladás példás performance-a, amelyben a teljes személyzet részt vett más és más alapanyagot felvonultatva.

A Brammer posztót Bécsben, Párizsban és Londonban is elismerték, rendelték. A háború után Szivárvány Részvénytársaság vette át az üzletet, amelynek alkalmazásában 10 évig boltvezetőként jómagam vezettem a régi elvek követésével a textilházat, annak megszűntéig.

Kis Brammer Méteráru

A Kis Brammer ars poetica-ja a kiváló minőségű textíliák mellett az egyéni perszonalitás, ahol minden betérő vásárlót a tulajdonos fogad személyesen, majd a személyiségének leginkább megfelelő színű és finomságú kelmét ajánl. A nemzetközi textilipar termékeit tartja, s abból is színenként, mintánkként csupán 6-6 métert, így az azonos körökben mozgó vásárlói nem találkozhatnak szembe saját ruhadarabjaikkal.

 

Textil kínálat

Kizárólag természetes alapanyagok találhatók az üzletben, amelyek a luxus minőséget képviselik a textíliák terén, legfőképp spanyol és olasz manufaktúrákban készült hernyóselymek, francia és brüsszeli csipkék, angol szövetek, damaszkuszi brokátok.

A Kis Brammer az öltözködés kultúra több szegmenségben jelen van, a hazai neves tervezők, méretes szalonok segítségével lefedi az exklúzív méretes öltözködés főbb területeit.

 

Nemes kelméit felhasználják:

  • az alkalmi, estélyi és esküvői öltözékek létrehozásában,
  • az üzleti élet hivatali öltönyei és kosztümjei varrattatásában,
  • valamint a kulturális élet, mint színházak, film produkciók, komoly és könnyű zenei énekesek megjelenésének kialakításában.

Vevői között tudhatjuk a gazdasági és kulturális szféra prominens személyeit, akik családjuktól a méretes öltözködés igényességét tanulták, s generációkon keresztül varrattatják öltözéküket.

A Bajcsy Zsilinszky úton található üzlet egy kis textil múzeum, amely a régmúlt alapanyagait, minőségét, színvonalát, a háború előtti magyar divat nívóját hivatott a jelenbe emelni.

Nyíri Andrea
tulajdonos

 

Tovább az üzlet honlapjára: http://kisbrammer.hu/

 

Vissza  •  Rossz a telefonszám? Elköltözött az üzlet? Jelezze!

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába.